Energetika

Zsarolók és zsaroltak. Energetika.

Az energetika nemcsak Magyarország, hanem bármely európai ország kiszolgáltatottságának legfontosabb eleme úgy, hogy egészen döbbenetes hatalom összpontosul a szolgáltató vállalatok (áram, olaj, gáz) menedzsmentjének kezében, miközben ismeretlen emberek jórészt ismeretlen úton juttatták őket oda, ahol vannak.

Gondoljunk bele abba, ha pár napig nem lenne villany egész Németországban, akkor röpülnének a tartományi politikusok, ha két hétig nem lenne áram, állna a termelés, nem lenne közvilágítás, nem működnének a háztartási gépek és minden más ami árammal működik, akkor a népharag simán Merkel a kancellárt söpörné el. A történelmi, a politikai és tegyük hozzá a zsarolási kultúra része, hogy Németországban ilyen helyzet valószínűleg nem áll elő, de a másik oldalról semmiféle publikus adat nincsen arról, hány politikust mondattak, vagy vonultattak vissza „önként” az energetikai lobbik nyomására.

Mindebből persze nem a politikusok sajnálata a lényeg, hanem az jelenség, hogy egy demokratikusan megválasztott és viszonylag ellenőrizhető szereplőt másodpercek alatt félre tud állítani egy ellenőrizhetetlen személy vagy érdekcsoport, ha ezt akarja.

(Európai energia függőség: http://mmk.hu/wp-content/uploads/2010/08/6.4-melléklet.pdf)

Magyarország a jelenlegi energia termelés és felhasználás szempontjából alapvetően kiszolgáltatott helyzetben van. Az energia felhasználás a kőolajra és a földgázra épül, amelyet döntően orosz importból szerzünk be.

Minden fizető magyar polgár az áram, a kőolaj (benzin, dízel), a földgáz nagyobb hányadát gyakorlatilag euroért vagy dollárért vásárolja.

Az energetikai hatalmi viszonyok mai felépítése és működése az európai demokráciákra leselkedő egyik legnagyobb veszély. Alapvető cél, hogy Magyarországon az energetikai vállalatok – ideértve a termelést, szállítást, elosztást és a fogyasztói szerződéses kapcsolatokat is – állami kézbe és nyilvános parlamenti ellenőrzés alá kerüljenek!

Mindez azonban nem csökkenti és nem küszöböli ki az import függőségből származó kockázatokat. Ezért alapvetően felül kell vizsgálni az energiatermelés jelenlegi rendszerét, és komolyan számolni kell a hazai szénvagyonra alapított bányászattal valamint a környezetbarát szénerőművekkel.

A rendelkezésre álló szénvagyon Magyarország jelenlegi energetikai szükségletét – kiszolgáltatottság nélkül – 230 évig fedezi !!!

 

 

A bányászat egész megyék (Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves, Baranya) életét változtathatja meg újra. Minden társadalmi hatékonyság mérés azt igazolja, hogy a magyar bányászatot villámgyorsan újra kell indítani.

A fenti megállapításokat alátámasztja a Magyar Mérnöki Kamara 2010- ben készített „
Magyarországi széntermelés és hasznosítás jövőbeni lehetőségei. „Tisztaszén technológiák (clean coal)” használatának, a „metanol gazdaság” magyarországi kiépítésének fontossága, lehetőségei” című tanulmánya.

(http://mmk.hu/wp-content/uploads/2010/08/A-magyarországi-széntermelés-és-hasznosítás-jövőbeni-lehetőségei.doc)

És még egy német példa: Németország a kukába dobja az atomerőműveit. Vajon mivel pótolják a kieső energia termelést ??

A Nemzetközi Energiaügynökség korábban még aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Németország a nyolc atomerőmű bezárása után bejelentette, a többi kilencet is leállítja 2022-ig. Az IEA úgy vélte, hogy ezzel a lépéssel a németek egész Európában felhajtják az áram árát. Az ügynökségnél azonban teljes pálfordulás tapasztalható, most már biztosítottnak látja a német energiaellátást legalább 2015-ig, írta a Spiegel Online magazin május végén. Az álláspont változásában közrejátszhat az új szénerőművek terve

http://www.mnnsz.hu/nema-gyilkossa-valnak-a-nemet-szeneromuvek/

 

És íme szénerőmű ügyben a magyar környezetvédő Jobbik álláspontja:

http://jobbik.hu/rovatok/orszagos_hirek/nem_kell_uj_szeneromu_zold_munkahelyekkel_a_valsag_ellen

 

 

A szén és a szén-dioxid

Minden szénerőmű globális mumusa a környezetvédelem, a szén-dioxid kibocsátás és a globális felmelegedés. Valljuk be az égig nyúló kéményekből áramló fekete vagy szürke füstoszlopok, a mindent beborító korom valóban undorító látvány és hihetetlen káros lehetett a környékén élni.

De a világ, a technológiák és a hatalmi viszonyok időközben megváltoztak. Nem vagyok klímaszakértő, ezért ajánlom, hogy a szénerőművek kontra üvegházhatás meccsben olvassák el P r o f . Dr. h.c. mult. Dr. Kovács Ferenc akadémikus alább elérhető tanulmányát, és pár közhelyszerűen szajkózott, beégetett összefüggéssel kapcsolatban elgondolkodóvá válnak. (Persze csak kellő nyitottság esetén, amely nem túlságosan sajátja egyik politikai vagy érzelmi oldalnak sem. Például én a vízgőz üvegházgáz hatásáról életemben nem halottam. )

Az akadémikus ilyeneket mer írni:

A vizsgálat eredményei alapján rögzíthető, hogy fosszilis energiahordozók kitermelése és hasznosítása, az antropogén eredetű szén-dioxid keletkezése nélkül a földtörténet során többször ismétlődően jelentős — esetenként 8-15 °C-os, tízezer éves átlagban 3-5 °C-os — felmelegedések, illetőleg jégkorszakok, már az „emberi” korban egyes földrészek élővilágát is súlyosan érintő klímaváltozások voltak.

http://www.matarka.hu/koz/ISSN_1417-5398/67k_2004/ISSN_1417-5398_67k_2004_005-024.pdf

(Szerk megj: Magyarul ipar és autó nélkül is volt klímaváltozás már az őskorban is)

Összegzés:Objektív érvek és objektív feltételek mellett haladéktalanul meg kell vizsgálni a magyar bányászat és a magyar szénerőművek újraindításának lehetőségeit az ország energiafüggőségének csökkentése érdekében !

Tisztelt Választó ! Ez csak ízelítő azokból az elképzelésekből, amelyek megvalósítására létrehoztuk az Új Független Pártot ! Ha nekünk segít, önmagán is segít. A választási szabályok szerint 2014-ben az Új Független Párt országgyűlési képviselőjelöltére adott ajánlása esetén ( régen kopogtatócédula) Önnek MEGMARAD A JOGA ARRA , hogy további ajánlásávalmás párt jelöltjét is támogassa!Így a mi jelöltünkre adott ajánlással csak nyerhet, de nem veszíthet semmit!

Nem félünk attól, hogy a leírt elképzeléseket más párt felhasználja, mert Ön már tudja, hogy ezek eredetileg az Új Független Párt javaslatai voltak. Ha a fentiekkel egyetért és szeretné azok megvalósítását akkor kérjük, hogy elérhetőségét vagy levélben (Dr. Radovits László 1023 Budapest, Frankel Leó u.70) vagy elektronikusan e-mailben (pprrt@t-online.hu) adja meg, esetleg telefonon (326-2770) diktálja be, és ajánlásával segítsen bennünket abban, hogy igényeit teljesíthessük.

Új Független Párt elnök: Dr. Radovits László
Többet adunk, mint ígérünk! e-mail: pprrt@t-online.hu