A Félszemű Kapitány története

Az újabb négyéves álmotok előtt, elmesélem nektek a Félszemű Kapitány történetét.

Amikor a Nép a flotta élére tette, a Félszemű Kapitány, a hajós, a viharos vizeken bátran utazó,  talán élete értelmét nyerte el,  és a nagy tervét mindenki tudtára adta:

Meg kell találnunk  a Boldogság Földjét!  Ott lesz valahol Nyugat felé!  Még az sem baj, ha csak egy kis sziget, ha azt nekünk szánta Isten.
– Velem van, aki velem jön! – adta ki a továbbra a jelszót.

És bizony, tódult a sokaság a fedélzetekre. Enyhe ellenszélben, de sorra indultak el a hajók. Volt,  amit a túlsúlytól vontatni kellett,  volt, amit evezővel húztak, de a lendület egy percre sem hagyott alább.

Mindannyian hitték, amire a Félszemű Kapitány az ép szemével ránéz, azt jól látja, amit meg nem lát, az lehet, hogy nincs is. 

Száguldott a flotta, habosan forrt alattuk a víz. Nemsoká azonban kis halászhajók tűntek fel a színen. Ismert zászlójeleket adtak, nehogy a Félszemű Kapitány a hálóikat összeszedje. De hiába. A hajóraj átgázolt a hálókon, és át a későn észbekapó halászbárkákon is.

Ahogy haladtak tovább egyre nagyobb tankerek húztak el mellettük, majd  szemből egy óriás hajó  körvonala sejlett.   De a Félszemű Kapitánynak csak egy pillanatra kellett félrenéznie, és az óriás a semmibe tűnt. A mieink vágtattak tovább, egyenest a vas monstrum felé, ami talán kibírta volna az ütközést, de a rajtuk lévők inkább a menekülésben bíztak. Fejvesztve ugráltak a vízbe a katasztrófa elől, és az óriás kormányosa egy kétségbeesett mozdulattal kerülte csak ki az ütközést.

A hajóhídon a Félszemű Kapitány arcizma sem rezzent.

A túlföldeken azonban lassan betelt a pohár. Gyorsúton üzentek a Félszeműnek, hogy egyáltalán nem tetszik az, amit csinál.  Arról is szóltak neki, hogy végszükség esetén a kikötőikbe ugyan beengedik,  de ételhez, italhoz még felár pénzért sem biztos, hogy juthat.
Még a végén megfenyegették, ha továbbra sem tanul  jómodort, lehet hogy a flottáját a vizekről kitiltják.

Amikor végeztek a hírolvasással, a Félszemű Kapitány egy negyed mozdulatot fordult, és így szólt:
–   Így, egyenesen, előre, tovább !

Rutinos kormányosa tudta, az  „előre”  mindig az, amerre a Kapitány orrhegye áll, meg a jó szeme tekint, és olyan finoman tette át Dél felé az irányt, hogy az utasok  észre se vették.

De mert hosszabbra nyúlt az utazás, és sem a Boldogság Földjére, de még a szigetére sem leltek ott messze Délen, páran morogni kezdtek, sokan meg aggódni a fogyó készletek miatt.

A Félszemű Kapitány is érezte vagy talán tudta is a bajt, mert kikötéskor  egyre kevesebben tértek a fedélzetre vissza, és főleg a fiatalok szálltak vagy szöktek át más, nyugatra tartó hajók lobogója alá.

A Félszemű Kapitány ekkor ismét fordított a tekintetén.
Tovább, egyenest, előre !
De a szeme már Kelet felé nézett.
Aki megsejtette, az jól sejtette. A mesés Kelet tényleg inkább mesés, mint valós maradt.
A vándorlás során, a kényszerű kikötések alatt a tartalékok egyre csak fogytak. A szél is gyakran elállt, vagy erős ellenszelet fogtak, így lassabban haladtak. Az étel és vízadagok kisebbek lettek, a ruhák rongyolódtak.  Ha gyakoribb lett a morgás, kicsit  több étel fejében a lázadókat kemény munkára fogták.
Ha gyermek született, harsányan megünnepelték. A halottakat csendben hullámsírba tették, legalább a készletet nem apasztották tovább.

Aztán a Félszemű Kapitány egy hajnalon, a keleti napsütéstől és túlevett gyomrától zavartan, kicsit dühösen, és kicsit rosszkedvűen úgy döntött, hogy felmegy a hídra,  és a jó szemével egyenesen Északra tekint.

Hosszú hajózás újra, most már Észak felé, amerre az otthon is útba esik.
Aztán egyszer a lerongyolódott  tömeghez  hazai hangokat sodor a szél! Ott állnak a saját kikötőjükben ! Boldogok ám nagyon a hazatértek, és örülnek az itthon maradtak !  Éhesen, szomjasan, de széles mosollyal lépnek ki a partra a nagy utazók.
A már félnehéz, de Félszemű Kapitány, és a jól táplált, kigyúrt, tiszti, altiszti legénység  a tömeg után jön le a rakpart kövére. A Kapitány reméli, hogy ennyi fáradozás, idegeskedés után egy „Hajrá Kapitányt” megérdemel, de csak egy ismeretlen lép az orra elé.

Kapitány ! – szól szerényen az ismeretlen. – Kérlek, nézz körül ! Megmondanád, mi értelme volt ennek az egésznek? Mit nyertünk, és mit veszítettünk vele?

A Kapitány megdöbben, fél szeme elsötétül, de tartja magát és így szól:
– Ennyi utazás után, ezzel a jó partra kötéssel megmentettelek benneteket az éhhaláltól ! Megmentettelek benneteket a szomjhaláltól !  Ezek után megkérdezed, mi értelme volt ennek az egésznek ? De legyen! Okos embernek látszol, elárulom hát neked a nagy titkomat: Hajózni muszáj !
Dr. Radovits László